Nehéz megállapítani e történet valóságtartalmát az események egy részét a véletlen művének, másokat pedig a képzelet szülöttének tarthatjuk, míg megint mások valószínűbbnek tűnnek.

       Az események helyszíne Amityville, egy kis osztálybeli városka a New York állambeli Long Islanden. A Lutz család történetét Jay Anson tette közzé könyvében, majd később Rettegés Amityvillben címmel filmet is készítettek belőle. A Lutz családot annyira rémületbe ejtették a házukban átéltek, hogy mindössze egy hónapig laktak ott. A ház háromemeletes volt, és a telepesek építkezési stílusát mutatta: a terasz, amely a tópart felé kellemesen lejtő nagy füves térségre nézett, oszlopok tartották. Még fürdőház is tartozott az ingatlanhoz. A család nem volt gazdag, és a házat is csak azért tudták megvenni, mert olyan keveset kértek érte, és mert nem volt más érdeklődő. A bökkenő az volt, hogy azért kértek olyan keveset, mert a ház rettenetes gyilkosság helyszíne volt.

       Korábban a Defoe család lakott ott, akiket elkábított, majd lelőtt a család legidősebb fia, Ronald. Ronald azt hozta fel védelmére hogy  a hangok késztetésének engedett. A bíró ezt nem fogadta el, és Ronaldot hatszoros életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte, minden meggyilkolt családtagért egyszer-egyszer.

       George Lutz és felesége, Kathlen józan emberek voltak, és nem ijedtek meg a saját árnyékuktól. Mindemellett Lutzék vagy mert buzgó katolikusok voltak, vagy mert korábban biztosítást kötöttek, megkérték a helyi papot, áldja meg a házat. Épp ekkor kezdődtek a furcsaságok. A pap az áldás ceremóniáját végezte, szobáról szobára járva megismételte a szertartást és elhintette a szenteltvizet, ám az egyik szobából ridegen kiparancsolta egy mély hang.

A pap körülnézett a hang forrását keresve, de egyedül volt a szobában.

Könyvében Jay Anson néhány egyéb feltűnő eseményt is leírt. A házban kezdetektől fogva megmagyarázhatatlan zajokat és hangokat lehetett hallani, s a harmadik éjjel, a lakók az elülső veranda felől jövő hangos csattanásra ébredtek. George Lutz leszaladt, és azt látta, hogy a súlyos bejárati ajtó kiszakadt a sarokvasból, sőt a kilincs köré szerelt betörés elleni védőlapot belülről kifeszítették, pedig ehhez rendkívüli erőre volt szükség. De történt ott más is: az ablakok és az ajtók mintha önálló életre keltek volna, akkor nyíltak és csukódtak, amikor nekik tetszett. A lépcsőkorlát kiszakadt a helyéből. Mindezt azonban semmiség volt ahhoz képest, ami ezután következett be.

       Három héttel beköltözésük után George ágyában valami szokatlan mozgásra ébredt. Rémülten látta, hogy felesége az ágy fölött lebeg. Felkapcsolta a lámpát, feleségét visszahúzta maga mellé, de megsemmisülve vette észre, hogy nem hitvese az, hanem egy vén boszorkány. George azonban tévedett, mert a nő megpillantotta magát a tükörben, és rémülten azt kiáltotta a férjének, hogy a kép, amit mindketten látnak, nem ő. Jó hat órába tellett, mire magához tért. Minden bizonnyal hosszú éjszaka volt.

       Lutzék szemmel láthatólag nyugodt emberek voltak, hiszen ez után a szörnyűséges eset után sem költöztek ki új otthonukból. Maradtak, és meg is kapták, amire vártak! Ablakukba bebámult egy vörös szempár, és amikor ők kimentek körülnézni, hasított patájú állat nyomait találták a hóban. Ez volt az utolsó csepp a pohárban, elhatározták, hogy azonnal odébbállnak, de a ház még nem végzett velük. Miközben holmijaikat csomagolták, zöld váladék kezdett szivárogni a mennyezetből, és valami fekete anyag a kulcslyukakból.

       Ez olyannyira extrém és szokatlan eset, hogy az emberben önkéntelen felmerül: a zöld váladék és a fekete anyag nem a valóság része, csak eladhatóbbá teszi a könyvet és a filmet.

       A filmben főszereplő szellem vagy szellemek azonban mintha belopóztak volna a filmkészítők életébe is. A legjellemzőbb a film hősével, James Brolinnal kapcsolatos történet. Ő állítólag meg volt győződve a szellem jelenlétéről, mert a forgatás első napján beszorult egy liftbe, ami kétség kívül ijesztő dolog volt, s a második nap a stúdióban kibicsaklott a bokája – nem mintha ez nem történhetne meg bármelyikünkkel.

       Az eredeti könyv szerzője a kézirattal kapcsolatos más esetekről is beszámol. Egyes fejezeteket odaadott egy nőnek, aki hazavitte a szöveget, hogy elolvassa. Azon az éjjel a nő tűz martalékává vált, és a kéziratok kívül semmi sem maradt sértetlen. A fényképész, aki lefényképezte az Amityville-i házat, elvitte a fotókat Ansonhoz, de ahogy visszament a kocsijához, lángokban találta, noha biztos volt benne hogy kikapcsolta a motort. Kiégett Anson szerkesztőjének kocsija is, amikor Anson irodájába ment. Valaki más az autó csomagtartójába tette a kéziratot, ezután áthajtott egy pocsolyán, ami négy méter mélynek bizonyult, a kézirat mégis száraz maradt! Mindezekben az eseményekben egy a közös, a kézirat, és persze Anson.

       A történetnek van még egy csavarja. Az Amityville-i ház mostani tulajdonosai James és Barbara Cromaty szerint a házban nincsenek kísértetek!

________________________________________________