John Bell feleségével, négy fiával és egy lányával egy Tenessee állambeli tanyán lakott. Lánya, Betsy lett a ma Bell boszorkány néven ismert kísértetjárás célpontja. A furcsaságok 1817-ben kezdődtek. Kezdetben mindössze kaparászás és időnként kopogás zaja volt hallható. Nem sokkal ezután azonban már az alvókról valaki lehúzta a takarót, és furcsa zajokat lehetett hallani, mintha valaki fuldokolna. A bútorok elkezdtek mozogni, kövek repültek, és aztán a szellem arcon csapta Batsyt. Hallotta az ütés hangját, és arcán kéz formájú vörös folt jelent meg. Gyakran durván és erőszakosan megrángatták a haját. Betsy kikészült az eseményektől, hiszen nyilvánvalóan rosszindulatú támadások célpontja lett.

      Végül Johhn bell egy szomszédtól, James Johnsontól kért segítséget, aki mint világi igehirdetőt szerettek és nagyra tartottak. Johnson hamarosan arra a következtetésre jutott, nem holmi viccelődésről van szó, és kapcsolatba kell lépni a kísértettel.

      Egy idő után világossá vált, a szellem megpróbált kommunikálni, egy beszámoló szerint: „ha szóltak hozzá, elkezdett halkan, szakadozottan fütyülni, mintha fütyülve próbálna beszélni, míg végül a füttyszó gyengén, reszkető alig kivehető szavak suttogásává vált. A hang fokozatosan tagoltabb lett, és a szavak érthetővé váltak, ha nem volt más zavaró zaj.”

Mikor már szavakat tudott formálni, a szellem elkezdett néha ellentmondásos történeteket mesélni. Egy közeli erdőben eltemetett holttest kísértete volt, egy telepesé, aki az erdőbe rejtette vagyonát, de mielőtt újra megtalálta volna, és akinek a szellemét egy helyi asszony, a boszorkánynak tartott Kate Batts idézte.

      Aztán John Bell rohamokat kapott. A szellem azt mondta, akkora adag gyógyszert ad neki, amitől meghal. Ekkor feldagadt az arca, heves rángások és görcsök kínozták, míg végül egy nap kómába esett, és sohasem ébredt fel. Amikor végül meghalt, a kísértet győzelmi kiáltásai töltötték meg a házat, amelyek a pár nappal későbbi temetésen is megismétlődtek.

      Ezután a család többi tagjának egy darabig nyugta volt. Egyszer 1821-ben, egy este, amikor körbeülték a vacsoraasztalt, a kályhából nagy füstölgő gömb gomolygott elő, fokozatosan füstté vált, és eltűnt. A szellem hangja így szólt: ’Most elmegyek, és hét évig távol leszek.” Sosem tért vissza.

________________________________________________