A csokoládé Európában a 16. századig ismeretlen édesség volt. Amerika felfedezésekor Kolumbusz Kristóf és legénysége kikötött a mai Honduras partjaihoz közel található Guanja szigetén, ahol az őslakók parányi ovális, barna diókkal ajándékozták meg őket, melynek főzetéből életerőt meríthettek hagyományuk szerint. Ezt a bizonyos italt hívták a szigetlakók xocolatl-nak, amiből később a csokoládé elnevezés kialakult.

A xocolatl elkészítéséhez a kakaóbabot megpörkölték, megőrölték, majd vizet öntöttek hozzá, és felmelegítették. A kakaóvajat kivonták belőle, majd kukoricalisztet szórtak bele, hogy sűrűbb legyen. Különféle fűszerekkel ízesítették, például erőspaprikával, ami pikáns aromát adott a masszának. Kolumbusz és társai le voltak nyűgözve a furcsa italtól, de még nem jöttek rá a benne rejlő lehetőségekre.

A kakaó igazi felfedezője Hernán Cortés volt, aki 1519-ben érkezett a mai Mexikó területére, ahol az aztékok nem csak fogyasztották, de pénzként is alkalmazták a barna babszemeket. A spanyol hódítók ezért az „almendra de dinero” ( pénzmandula) nevet adták az ismeretlen növénynek. Az aztékok Quetzalcoatl (Tollas Kígyó) ajándékát látták az apró termésben. Legendájuk úgy tartotta, hogy mikor az istent kiűzték a Paradicsomból, megígérte népének, hogy egyszer még visszatér.

Hernán Cortés érkezésével az aztékok azt hitték, hogy Quetzalcoatl jelent meg újra köztük, ezért fényes fogadtatásban részesítették. Moctezuma király istenként fogadta, és megkínálta a kakaóból készült különleges italból, amit csak kivételes személyek fogyaszthattak. Hernán Cortés felismerte, hogy az ital tápláló, frissíti a szellemet, ezért katonáival is itatott a fűszeres nedűből. A hadsereg így egész nap képes volt menetelni az újonnan felfedezett kontinens belseje felé. Az eredmény láttán a spanyol hadvezérben felébredt az üzleti érzék, és hajóin kakaót szállítatott Európába.